FBI-ügynökök lázadhatnak fel a Clinton-szerver-botrány eltussolása miatt Comey FBI-igazgató ellen és elkezdenek beszélni - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

FBI-ügynökök lázadhatnak fel a Clinton-szerver-botrány eltussolása miatt Comey FBI-igazgató ellen és elkezdenek beszélni

Share This

Még július elején az FBI igazgatója James Comey megdöbbentette a közvéleményt, amikor bejelentette, hogy az FBI nem fog vádat emelni Hillary Clinton ellen az email-szerverével kapcsolatos, nemzetbiztonságot is súlyosan érintő hibája és a szervereken lévő bűncselekményeket illetően.

Az FBI-on belül is azonban többeket sokkolt ez a fajta félrenézés.


Annak ellenére, hogy Comey elismerte, hogy Clinton eskü alatt vallott, amely során "nem mondott igazat", vagyis később kiderült, hazudott és 30 ezer emailt semmisített meg utólag.... az ügyet elutasították, nem indítottak vizsgálatot és mindez már feledésbe is merült.

Azóta Hillary Clinton-Bernie Sanders botránnyal, a kampányával és a Clinton Alapítvánnyal kapcsolatban felmerült újabb korrupciós dokumentumok, botrányok ismeretében, köszönhetően a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott Clinton-Podesta levelezés publikálásának a vihar nem szűnik és egyre többen követelik az igazság nyilvánosságra hozatalát! 

Mai hír:
A The Daily Callernek adott interjú átirata szerint, melyet egy közvetítővel készítettek, aki két szövetségi FBI ügynökkel beszélt, nemrég elmondták, hogy csalódottságot éreznek Comey vezetése alatt.

"Ez egy tankönyvi eset, ahol egy vádesküdtszéket kellett volna összehívni, de ez nem történt meg. Ez megdöbbentő."
- mondta az egyik FBI ügynök a döntésről, aki állami korrupciós és büntetőügyekkel kapcsolatban dolgozott az ügynökségen belül. 
Beszéltünk róla az irodában és nem tudjuk, Comey hogyan folytatja tovább.

Az FBI egyes ügynökei azonban azt a döntést hozták, hogy elkezdenek beszélni és elmondják, amit tudnak.

Joe DiGenova washingtoni ügyvéd a WMAL Rádió Drive At Five című műsorában nemrég elmondta, hogy egyes FBI ügynököknek elegük lett, és meg fognak szólalni. DiGenova a következőket jelentette ki az interjúban: 

"Az emberek elkezdenek beszélni. Felhívják egykori barátaikat az irodán kívül és segítséget kérnek. Bennünket arra kértek ma, hogy lássuk el az ügynökségen belüli emberek jogi képviseletét, amit elvállaltunk és azokét az egykori ügynökökét is, akik elő akarnak lépni, hogy beszéljenek.
Comey azt gondolta, hogy ezzel befejeződött a dolog. Hát nem. Az emberek az ügynökségen belül dühösek. Össze vannak zavarodva.
Úgy érzik, hogy egy szélhámos vezeti őket. Azt gondolják, hogy Comey alapvetően tisztességtelen. Nem bíznak benne.
Az FBI ügynökség belülről most egy káosz.
A legfontosabb dolog az egésszel kapcsolatban az, hogy egyes ügynökök úgy döntöttek, hogy beszélni fognak." 

Az interjút meghallgathatjátok 'saját fületekkel' is itt: 


Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek:  VilagHelyzete.hu vagy Alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT