2017. május 30., kedd

Fejezzék be az Oroszországból kiinduló fenyegetés fikciójának kitalálását és terjesztését - Putyin a Le Figaro-nak


Stop inventing fictional threats from Russia – Putin to Le Figaro


"Bombatámadások Párizsban, és szerte Európában; háború a Közel-keleten, mégis furcsa, hogy semmi mást nem hallunk, mint spekulációkat az orosz fenyegetés fikciójáról"
- mondta Putyin egy exkluzív interjúban, amit a Le Figaronak adott.

Az orosz elnök, aki azért látogatott Párizsba, hogy az új francia elnökkel, Emmanuel Macron-nal találkozzon hétfőn, kifejezte a hitét amellett, hogy Moszkva és a Nyugat fővárosai "mind biztonságot, békét és együttműködést szeretnének."
"Ezért nem szabad még tovább növelni a feszültséget vagy kitalálni a nem létező orosz fenyegetést, terjeszteni a hibrid hadviselést..stb.,.." - tette hozzá az orosz elnök

"Mi a legnagyobb biztonsági fenyegetés ma? A terrorizmus. Bombatámadások Európában, Párizsban, Oroszországban, Belgiumban. Háború van a Közel-Keleten. Ez (lenne) az elsődleges szempont. De nem! Továbbra is spekuláljunk a képzeletbeli orosz fenyegetésről." 

"Kitaláltátok saját magatok számára ezeket és most ugyanezzel riogatjátok magatokat és másokat és arra használjátok fel, hogy politikát építsetek rá. Ennek a politikának nincs jövője! Az egyetlen lehetséges jövő az együttműködés, beleértve a biztonsági kérdéseket is." 

"A nemzetközi terrorizmus ellen harcolni azon kérdések között van, melyekben Oroszországnak és a Nyugatnak együtt kell dolgozni!" - fejezte ki Putyin. 

Forrás: RT News
Fordította: (SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. május 29., hétfő

Nógrádi György: NATO-csúcs Brüsszelben, hatalmas ellentétek Európa és Amerika között és súlyos kérdések


NATO-minicsúcsot tartottak a múlt héten Brüsszelben. A fő kérdés a védelmi kiadások növelése volt. Az amerikai elnök részvételét azért is előzte meg nagy várakozás, mert választási kampányában a NATO-t elavult szervezetnek nevezte, és tudható volt, hogy számára különösen fontosak a pénzügyi kérdések. Mitagadás, Donald Trump első európai útján alaposan felkavarta az állóvizet.

Donald Trump kampányában a NATO 5-ös cikkelyét, a kollektív védelem elvét – ha egy tagállamot támadás ér, azt úgy kell értékelni, mintha az egész szövetséget megtámadták volna – vonta kétségbe. Azzal a kritériummal szemben szólalt fel, hogy akkor nincs rendben a kollektív védelem elve, ha az illető állam nem fizeti a két százalékot, amit a katonai kiadásokra szánnak a tagországok.

Az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Észtország, Görögország, Lengyelország már korábban teljesítette ezt a két százalékot, azóta Románia és Litvánia is. Ez a két százalék, amit a honvédelemre kell költeni nem új keletű dolog, hiszen ezt már az ifjabb Bush és Obama elnök is szorgalmazta – ismertette Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Az a bűvös 2 százalék

Mint a szakértő elmondta: ha a történelemben visszatekintünk, ez a két százalék korábban három volt. A 2008-as világgazdasági válságra – amely az USÁ-ból indult –, Európa NATO-tagországai úgy reagáltak, hogy levitték a katonai kiadásokat, mert nem tudtak másképp spórolni. Ezek után jött be a kettő százalék: a NATO határozata kimondja, hogy 2024-re el kell érni a két százalékot.

A felsorolt államok most hirtelen elérték ezt a két százalékot, amit a szakértő rendkívül érdekesnek tart, főként azt, hogy 2,01-re mentek fel. A statisztikával lehet játszani – hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve: 2024-re Magyarország is teljesíti ezt a számot.
Németország ma 1,19-en áll. Az országban két nagy párt verseng a győzelemért, amelyek közül a szociáldemokraták bejelentették, hogy nem hajlandóak megemelni az összeget. A kereszténydemokraták Angela Merkel vezetésével hangsúlyozzák: Németország számára ez azt jelenti, hogy a katonai kiadásokat a jelenlegi 31-32 milliárd euróról közel 70 milliárdra kellene emelni – ismertette a szakértő.

Előjöttek az Európa és Amerika közti ellentétek

Ezek az ellentétek jelenleg nagyon látványosak. A második világháború óta soha nem voltak ilyen élesek Európa és Amerika között az ellentétek. Látni kell azt, hogy az elmúlt napokban ott volt Berlinben Barack Obama volt amerikai elnök, akit egyfajta sztárként fogadták. Kihangsúlyozták az elnökök közti különbséget – mondta Nógrádi György.

Tegnap Angela Merkel a CDU-CSU testvérpártok összejövetelén azt mondta, hogy Európának saját magát kell képviselnie, csak magára számíthat, majd hozzátette, hogy a jó barátságot az Egyesült Államokkal és az Európai Unióból majdan kilépő Nagy Britanniában fenn kell tartani, ahogy a jószomszédi viszonyt is Oroszországgal.

Ez belefér-e abba, hogy az oroszokat a szíriai szerepvállalásra késztetik, közben állandóan „Ukrajnával piszkálják”, kvázi nyomást gyakorolnak Moszkvára? A szakértő szerint ez is egy érdekes tény.

Mint mondta: az oroszokkal szemben új politikát hirdet Európa és az Egyesült Államok is.

A G7-es csúcs mit mondott ki?

A G7 egy rendkívül érdekes formáció, négy európai tagja van, és nem fejezi ki a világgazdaság valós képét – hangsúlyozta a szakértő. Az oroszokra azt mondják, hogy amennyiben Ukrajnában a konfliktus folytatódik, újabb szankciókat léptetnek életben Oroszországgal szemben, de kérik, hogy Szíriára gyakoroljon nyomást Oroszország Iránnal.

Ez így a szakértő szerint egy érthetetlen szituáció, hiszen „vagy támogatom az oroszokat, vagy nekikmegyek”. Látszik az, hogy Európa keresi a helyét – tette hozzá Nógrádi György. Európa függetlenedik az USA-tól néhány területen

Rendben van, hogy Merkel kimondott bizonyos dolgokat, ez azonban azt jelenti, hogy Európa függetlenedik az USA-tól néhány területen. Ki vezeti Európát? Csak Németország. Elfogadható lesz ez Európa számára? Nem lehet megmondani. Olyan kérdéseket feszeget Merkel, amelyekre ma nincs válasz – fogalmazott a szakértő.

Meglátszik a törésvonal Törökország és a NATO között, azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy van a hatalmas incirliki támaszpont, ahol atomfegyvereket tart a NATO. Ez a legfontosabb bázis a térségben, ahol német katonák állomásoznak.
A német-török viszony az elmúlt hónapokban rendkívül feszültté vált, de rengeteg állomása van ennek a kapcsolatnak: most az, hogy a gülenista mozgalmat Németország nem hajlandó elítélni és török katonai és politikai vezetőknek menedékjogot adott. A török válasz az volt, hogy ettől kezdve német parlamenti küldöttség nem látogathatja meg a német csapatokat Incirlikbe.

Merkel válasza, hogy két hetet adott Erdogannak, amennyiben nem mehetnek oda a németek, akkor a német erőket kivonják az incirliki bázisról.

A német-török kapcsolatok mélyponton vannak
– jelentette ki Nógrádi György.


(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. május 28., vasárnap

Te tudtad vagy érezted ezt? Hazugságban élt életünk - The Lie We Live


Mi tart vissza attól, hogy azt csináljunk, amit akarunk? Hogy ott legyünk ahol akarunk? Minden nap ugyanabban a szobában kelünk fel és ugyanazt az utat követjük, hogy újra átéljük a tegnapot.
Valamikor minden nap egy új kaland volt. Az utunk során valami megváltozott.

A napok amik korábban időtlenek voltak, most már betervezettek. Ezt jelentené felnőni? Hogy szabadok legyünk?
Tényleg szabadok vagyunk? Itt az ideje ráébredni az igazságra!
Wake Up Neo!





Képezd magad! Tájékozódj! Ébredj! 

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Súlyos fegyveres harc robbant ki Líbia fővárosában az ENSZ-kormányerők és az ún. ellenzék között



Súlyos fegyveres harcok törtek ki Líbia fővárosában, Tripoliban, ami egy újabb polgárháborút nyithat meg. 80-an meghaltak és több százan megsebesültek a két legnagyobb erő közötti összetűzésben:
azaz
- az ENSZ által támogatott kormányerők, amit a Misrata parancsnok vezet, akinek irányítását a Kadhaffi elleni nyugati lázadásban a NATO légicsapásai fedezték (GNA)

- másik oldalon a National Salvation Government (GNC) erői, akik szintén hatalmat szeretnének a kormányzásban.

A harc pénteken robbant ki, amikor a GNC milícia vezető parancsnoka, Salah Badi támadást indított a GNA-szövetséges milícia ellen azzal a céllal, hogy Tripoli egyes részeit elfoglalja.

A harmadik legnagyobb erő, mely területeket tart megszállás alatt, nem más, mint az Iszlám Állam.





Forrás: RT News
(Fordította: 
SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. május 27., szombat

HALDOKLÓ SVÉDORSZÁG│1 órás dokumentumfilm - A baloldali agymosástól az iszlám hatalomátvételig


Nagyon fontos! A "Haldokló Svédország" dokumentumfilm bemutatja az iszlám hatalomátvételt előkészítő társadalmi szintű baloldali agymosást és véleményterrort. Valós történetek iszlám területi hódításról, multikultiról, politikai korrektségről -- az európai civilizáció végéről.


Kapcsolódó cikkek:
A térkép, amit nem akarnak, hogy láss: A legtöbb terrortámadás a legtöbb migránssal elárasztott országokban történik!
Soros migránsflottája: Olaszország államügyészsége vizsgálatot indít a civil szervezetek embercsempészetét illetően

Párizs iszlamizációja figyelmeztetésül kell szolgáljon egész Európa és Magyarország számára
Láthatatlan atrocitás Európa utcáin, avagy hogyan változik meg egy kontinens az iszlám bevándorlás hatására

A Calais migráns-dzsungel 'nem vész el, csak átalakul' és Párizsba költözik - "Apokalipszis most"

Franciaország figyelmeztet:"Németország hozzánk küldi a migránsait és már most is fizetjük ennek következményeit!


"Franciaországnak vége. Az a Franciaország, amit szeretek, ....már nincs! Nem létezik."



Kapcsolódó cikkek BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ VilagHelyzete Cikkek BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ - Alternatív Hírek

✔ Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve
✔ 
A 'Harmadik világ' dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : Na de vajon kik finanszírozzák a menekültáradatot

✔ Párizs külvárosait már háborús zónává alakították a muzulmán bevándorlók-amit nem mutat a főáramú média

✔ „Franciaországnak vége..." - Almássy Ferenc újságíró a Mélymagyar című műsor vendége

✔ Birmingham utcáin is kezd megjelenni a káosz muszlim vallásháborúk miatt

✔ Kelet-London - Ez már nem a britek földje! Ha nem látnám, nem hinném el....

✔ Multikulti társadalmi felmérés: "Nem akarnak beilleszkedni, ehelyett saját társadalmat építenek"

✔ Soros dollármilliók a "migrációs invázió normaként való elfogadtatására"

✔ A migráns-invázió mögötti igazságokról nyíltan beszél David Icke ebben a videóban (magyar felirattal)


(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. május 26., péntek

A Netflix sorozata olyan kormányhoz köthető pedofil-hálózatot mutat be, amivel már a Baltimore-i Rendőrség is kénytelen foglalkozni



A Baltimore-i Rendőrség hirtelen kínos helyzetben találta magát, ahogy lement a Netflix legújabb elképesztő dokumentum-sorozata, mely sötét földalatti gyermek szex-hálózatot és pedofil kört leplez le és mutat be.
Hasonlóan az elnökválasztás után eltussolt Pizzagate-botrányhoz itt is egyházi tagok, kormánytisztviselők, politikusok és rendőrök érintettek a bűnszervezetben. Olyannyira, hogy maga a Baltimore Rendőrhivatal közleményt adott ki... és online beküldési felületet hozott létre, miután a filmet látva rengetegen jelentkeztek...


Sajnos a kegyetlen igazság az, ami a pedofil-hálózatokat és magasan védett személyekig nyúló szálakat illeti, hogy a helyzet borzalmasan súlyos és valós.... Ahogy az egyház próbálta éveken keresztül félemeben tartani vagy lefizetni az áldozatokat, ugyanúgy a politika is bűnös velejéig e gyermekkereskedelemben és pedofíliában....
A 7 részes dokumentumfilm, melynek premierje most pénteken volt,  ezen szörnyetegeket mutatja be...


Forrás: Activist Post

Írta, fordította és szerkesztette: 
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Az utóbbi idők legfontosabb szókimondó cikke: Washington és Izrael fenyegeti a békét - Paul Craig Roberts


Paul Craig Roberts professzor, Ronald Reagan volt pénzügyi államtitkára, a Wall Street Journal egykori szerkesztője cikke elején leszögezi:
„Washington és Izrael fenyegetést jelentenek a békére. Washington világhegemóniát akar és Izrael pedig a Közel-Keleten akar hegemóniát"


"Két ország áll Washington világhegemóniájának útjában:
Oroszország és Kína”.

Emiatt Washingtonnak tervei vannak, hogy mindkét ország ellen megelőző atomcsapásokat hajtson végre. Nehéz elképzelni az emberiségre néző súlyosabb fenyegetést, miközben a kongresszusban, a szolgai médiában és az Egyesült Államok, illetőleg Washington európai vazallusai nyilvánosságában ennek kifejeződésének nyoma nincs.

Két ország és egy harmadik egy része áll Nagy Izrael útjában. Izrael meg akarja szerezni Libanon déli részének vízforrásait, de ezt nem tudja. Ugyanis ennek ellenáll a libanoni Hezbollah milícia, amelyet Szíria és Irán segít.
Ez az, amiért Szíria és Irán Washington célkeresztjében van.

Washington a katonai biztonsági komplexumot, a Wall Streetet, a túlméretezett amerikai bankokat és Izraelt szolgálja.


Nem világos, vajon Oroszország és Kína megérti-e, hogy Washington velük szemben mutatott ellenségessége nem afféle félreértés, amelyet a diplomácia nem tud kiegyenesíteni.

Egyértelmű, hogy Oroszország nem avatkozott be az amerikai elnökválasztásba. Nem rohanta le Ukrajnát és nem akarja lerohanni Lengyelországot vagy a balti államokat.

Mintha Lavrov orosz külügyminiszter se értené teljesen Washington szándékát, hiszen folyamatosan dűlőre akar jutni Washingtonnal, amikor Washington uralkodni akar Oroszország fölött és azt el akarja szigetelni.

Mind Lavrov, mind az orosz média nem mindig mutatja azt, hogy megérti, Washington szándéka nem más nemzetek érdekeinek utat engedni.

A szerző később rátér a neokonokra. Így ír róluk:
„A neokonzervatívok, akik mind az amerikai külpolitikát, mind pedig annak a nyugati médiában való tükröztetését a kezükben tartják, főként cionista meggyőződésű zsidók. Egyesek közülük kettős izraeli-amerikai állampolgárok”.
Meg vannak győződve róla, hogy a történelem Amerikát választotta arra, hogy uralja a világot.

Mivel Izrael irányítja az USA közel-keleti politikáját, Izrael irányítását arra használja, hogy Washington eltávolítsa azon akadályokat, amelyek Izrael terjeszkedése előtt állnak.

Eddig Izraelnek sikerült Szaddam Husszein kormányának megdöntése, az iraki káosz létrehozása, Washington háborúja Szíriában és Irán amerikai démonizálása abban a reményben, hogy az elegendő démonizálás végül igazolja a háborút.

Abszurd az orosz külügyminisztériumnak az a hite, hogy Washingtonnal meg lehet egyezni, ha az nem az orosz megadás.

A kínai kormány a jelek szerint azt hiszi, hogy a Wall Street és az amerikai nagyvállalatok túlzottan függenek az olcsó kínai munkaerőtől, ami az amerikai rendszernek profitot biztosít és ezért ezt a profitot nem fogják háborúval veszélybe sodorni.

Azzal, hogy Oroszország és Kína alábecsüli a háború kockázatát, nem tudják mozgósítani a világ ellenállását Washington vakmerő játéka ellen és ennek következtében lehetővé teszik azt, hogy az USA a háború felé mozduljon.

Az amerikai fősodratú szolgai sajtó ezt a mozgást olajozza és tüzeli. Méghozzá hihetetlen nonszenszek feltálalásával. Mint a Newsweek, amely legfrissebb számának /2017. május 26/ címlapján Putyin arcképe látható ezzel a szöveggel:
„Az amerikai demokrácia szétverését célzó Putyin kampányából”
és csupa nagybetűkkel: 
„Az összeesküvés Amerika ellen”.

Ami mutatja, Amerikában a demokráciát az érdekcsoportok valóban elpusztították.
És nem Putyin.


De az amerikai olvasók ezt elhiszik. Nem látják, hogy az amerikai katonai/biztonsági komplexumnak nagy ellenségre van szüksége, és ezt az igényt most Oroszország szolgálja. Miközben Putyin demokrata.

Ha Washington békét kötne Oroszországgal és Kínával, aláaknázná annak igazolását, hogy évente 1000 milliárd dolláros katonai/biztonsági költségvetésre van szükség.

De az igazság kimondása Amerika-ellenes lett, és hiánycikk a nyugati világban. Egyre ritkább. De fürödjünk benne, míg legalább egy pici van belőle.

Forrás: Paul Craig Roberts / Lovas István

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. május 25., csütörtök

Nógrádi György: Ez áll Trump utazásának hátterében - „Arab vagy muzulmán NATO-t” akarnak létrehozni?


Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elemezte azt, hogy Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábiába látogatott első hivatalos útja alkalmával.

Arra a kérdésre, hogy miért pont Szaúd-Arábia volt az első célpont, több választ adott.
- Egyrészt azért, mert Szaúd-Arábia az Egyesül Államok legfontosabb térségi szövetségese,
- másrészt pedig azért, mert az elmúlt öt évben ez volt az az ország, amelyik a világon a leggyorsabban fegyverkezett. - A harmadik az, hogy rengeteg közös pont van Szaúd-Arábia és Izrael között, hiszen közös ellenségnek tekintik a síita Iránt.
Szaúd-Arábia rendkívül ügyesen, 55 állam- és kormányfőt hívott össze Donald Trump látogatása alkalmából – tájékoztatott Nógrádi György.


„Arab vagy muzulmán NATO-t” akarnak létrehozni?

Megpróbálnak létrehozni egy „arab NATO-t, vagy muzulmán NATO-t”. Az, hogy ez jó megfogalmazás-e, lehet vitatkozni, de aki a világban számít és arab, illetve muzulmán vezető – a síitáktól eltekintve – akiket nem hívtak meg, az ott volt ezen a találkozón – véli a szakértő.

Mint elmondta: eddig minden amerikai elnök előállt egy közel-keleti béketervvel, de meglátjuk, hogy a mostani esetben mi lesz. Trump belpolitikai helyzete miatt szüksége van a külpolitikai sikerekre, ez az út talán az lesz – fogalmazott a szakértő.
Az elnök sehol nem mondta ki azt a fogalmat, hogy „iszlám terrorizmus”, csak azt, hogy terrorizmus. Meglátjuk, hogy mit hoznak a további látogatások, és hogy értékeli az amerikai politikai elit és közvélemény az utazás sikerességét – tette hozzá Nógrádi.
Trump hátat fordít az iráni atom-megállapodásnak?


Nógrádi szerint a két ország nem szokta explicit kimondani, hogy Irán a közös ellenség, de Trump kimondta. Ezáltal egy közös nevezőt húzott a két ország között. 12 évig tárgyalt egymással Irán vezetése a biztonsági tanács öt állandó tagja és Németország, amíg megkötötték az atomalkut.

Ezt három erő ellenezte kezdettől fogva: Izrael, a szunnita világ jelentős része és az amerikai republikánusok. A republikánusok kormányra kerültek és most a szunnita világ térségi központjában, Szaúd-Arábiában tett látogatást az amerikai elnök. Ennek alapján nyilvánvaló az, hogy az atomalkut ellenzi Szaúd-Arábia, Izrael és az Egyesült Államok – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Néhány hét-hónap múlva kiderül, hogy milyen bel- és külpolitikai hatásai lesznek Donald Trump körútjának – állapította meg.

A siker mögött látni kell a kérdőjeleket
Emlékeztetett: az Egyesült Államok a történelem legnagyobb fegyvereladását hajtotta végre Szaúd-Arábia felé.

Egyértelműen Irán ellen fegyverkezik,
azonban azt sokan nem tudják, hogy Szaúd-Arábia kőolaj- és földgázmezőinek jelentős részén síita kisebbség lakik és gazdaságilag nem áll olyan fényesen az ország, mint néhány évvel ezelőtt. A siker mögött látni kell a kérdőjeleket – fogalmazott a szakértő.

1945 óta egy békés nap sem volt, azonban az út arra is jó, hogy az izraeli mellett a palesztin álláspontot is megértse az amerikai elnök – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.



(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

„Görögország: Soros György trójai falova Európa ellen” - írja a konzervatív amerikai portál 14 oldalban kibontva a bizonyítékokat


A konzervatív amerikai havilap portálján ma nem kevesebb, mint 14 nyomtatott oldal terjedelemben mutatja be George Soros rendkívül kiterjedt tevékenységének eddig homályban maradt egyik, kulcsfontosságú területét ezzel a címmel:
„Görögország: George Soros trójai falova Európa ellen”
Soros görögországi tevékenységét így foglalja össze:
provokálj, vedd át a hatalmat, döntsd romba a stabilitást és vond be az amerikai kormányt.
A cikk bemutatja, miként használta fel Soros Görögországot saját, profitszerzési és ideológiai céljaira, hogy Törökországból Görögországon át Németországot és Európát árassza el migránsokkal.


A cikk azzal a „felháborító” felütéssel kezdődik, hogy egy pillantást vet arra, hány esetben bizonyult Soros jóslata totálisan rossznak.

Tavaly kijelentette, hogy az EU „az összeomlás szélén van”. 2016 végén azt mondta, a demokrácia válságban van. Idén Davosban azt jósolta, hogy Trump hivatalba lépése rossz hír lesz a tőzsdepiacoknak. Ismét tévedett és az ellenkezője következett be.

Görögországot illetően Soros rutinszerűen jósolt katasztrófát a pénzügyi válság első éveiben. 2011-ben Bécsben kijelentette: „gazdasági összeomlás szélén állunk, amely kezdődhet Görögországban” és ennek következtében „az euróövezet összeomlása valószínűleg elkerülhetetlen.
Erre jegyezte meg egy görög pénzügyi szakértő: e forgatókönyv bekövetkezte eredményeként Soros elképesztően nagy profitot zsebelt volna be.


De Soros valami egészen másfajta zűrzavarnak látta meg a lehetőségét Görögországban, ami jobban izgatta, mint személyes vagyonának újabb gyarapítása: mégpedig a határok felrobbantása.

2012-ben Soros elkezdett a görög migrációra összpontosítani, és azt válságnak nevezte még azelőtt, hogy azzá alakult, és megágyazott ezzel egy olyan kataklizmának, amely három évvel később elárasztotta a kontinenst.
A gazdasági migránsok és a hazájukból kibombázott emberek – legtöbbjük szíriai, akik évek vagy hónapok óta Szíriában éltek – megindultak Törökországból Németország felé, mert Törökországban nem engedték őket dolgozni. Ez volt az a helyzet, amire Soros és civil szervezeteiből álló aktivista csapatai lecsaptak.


Soros megcélzott egy pontot, ezek a Törökország és Görögország közötti mozgást gátló akadályok voltak; megbénította az ezzel foglalkozó meglévő intézmények mozgásterét, és mobilizálta az új politikai pártot, a Szirízát, hogy segítsen ügyrendje megvalósításában.

Amit Görögországban csinált, annak geopolitikai kihatásai voltak.
Soros mindig is gyűlölte Németországot. 2010-ben kijelentette, hogy „Németország veszélyezteti az Európai Uniót”, és ragaszkodott ahhoz, hogy Görögországban húzzák meg a nadrágszíjat, csökkentsék a költségvetési kiadásokat, emeljenek adókat, cserében azért, hogy az Európai Uniótól pénzügyi segélyt kapjanak.

Soros Görögországot áldozatnak állította be, a világért sem okolva az ország saját politikáját vagy gazdaságpolitikáját, illetve a Görögországot 1981 óta uraló szocialista pártot.

Aminek oka van. Soros igen jó viszonyt ápolt a Papandreu klánnal. Amikor 1999 és 2004 között George Papandreu külügyminiszter volt, segítette Sorost és nagyobb célkitűzéseit. Például amikor Görögország 2003-ban az EU soros elnökségét töltötte be hat hónapon át, Papandreu segítette a Balkán integrációját az EU-ba, aminek Soros Nyílt Társadalom Alapítványai is kimondottan örültek.

Soros egyik emberét, Alex Rondót tette Papandreu mellé utóbbi külügyminisztersége idején. Rondo gondoskodott arról, hogy az athéni kormány 251 százalékkal növelje a görögországi civil szervezetek pénzügyi támogatását, ennek ügyében később vizsgálat folyt.
2011-re Papandreut kikényszerítették a hatalomból. Egy átmeneti kormányt ültettek a helyébe, amely takarékossági intézkedéseket vezetett be. Soros szerint minden Németország hibája volt, és ekkora már új fegyvere volt a régi Európa ellen: a nemzeteken átmenő, azaz transznacionális migráció. Amit fegyverként használt.

A görög migránsok segítését az „európai szolidaritásnak” állította be, mint írta a Guardianben 2012 októberében megjelent cikkében. Bejelentette azt, hogy Görögországban „szolidaritási házakat” hoz létre annak a mintájára, mint amilyeneket Raoul Wallenberg Magyarországon alapított „védett házakként” a zsidóknak. 2013-ban létrehozta a Szolidaritás Most nevű programját, amelynek keretében fedelet nyújtott a migránsoknak és más segítséget adott nekik.

A cikk ezután ismerteti, kik voltak ebben Soros segítségére Görögországban. És azt, hogy miként alkalmazta ott az amerikai Saul Alinksy 1971-ben megjelent, hírhedt „Szabályok radikálisoknak” című kötetének receptjeit.

E könyvet egyébként Macedóniában az amerikai kormány USAID szervezete adta ki, azaz közpénzen! Görögországban a Nyílt Társadalom Alapítványát régi szövetségese, az Amnesty International segítette.

A cikk ezután rátér arra, hogy miként kezdett Soros barátkozni Alexisz Ciprasszal, a Sziríza vezetőjével. 2013 februárjában Soros fizette Ciprasz útját Amerikába, ahol több minisztérium és agytröszt képviselőjével találkozott.
Ciprasz visszatérte után két évvel nagy győzelmet aratott pártja élén. A migránstáborokat fogadóközpontokká alakította, ahonnan a migránsokat továbbküldte Németországba. Azaz együttműködött Sorossal, hogy a migrációt fegyverként használja Németország ellen.


Az egykor baloldali Ciprasz igazi globalista bábbá változott és azt tette, amit Soros akart. Pénzügyi téren is. Hazája érdekei ellen.
Forrás: Lovas István

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Trump kínos bejegyzése a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt vendégkönyvben


Donald Trump amerikai elnök minden lehetőt igyekezett megtenni, hogy helyesen viselkedjen a Jad Vasem holocaust múzeumban.

Mondta persze a szokásos fordulatokat és kliséket, amiket ilyenkor illik 'kötelezően bedobni', ha jót akar magának az ember: miszerint a holokauszt „a történelem legsötétebb órája” és „a legszörnyűbb bűntett Isten és gyermekei ellen”.


De amit az emlékkönyvbe beírt
/lásd a mellékelt fotót/ az felettébb kínos volt.
Ezt írta:

„Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehettem minden barátommal. Fantasztikus és soha nem felejtem el!”.

Egy izraeli újságíró megjegyezte, Trump csak azt felejtette odaírni, hogy „Sziasztok a jövő nyárig”.

Forrás: Kurier.at

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Duterte:"Lemondok, ha nem tudom legyőzni őket"- majd 78 túszt szabadítottak ki és 13 ISIS-terroristát öltek meg a Fülöp-szigeteken


"Ha nem tudom legyőzni őket, akkor inkább lemondok" - mondta Duterte fülöp-szigeteki elnök.
Majd a fülöp-szigeteki hadsereg lecsapott az ország déli részén túszokat ejtő iszlám állammal szövetkezős szélsőséges iszlamista ISIS harcosokra és 78 túszt kiszabadítottak, 13 terroristát pedig megöltek a hadműveletben.

A 78 túszt a Amai Pakpak Medical Center-ben emberi pajzsként tartották túszként a fegyveres ISIS iszlamisták.

Kedden este Rodrigo Duterte elnök Mindanao szigetén 60 napra kiterjedő statáriumot vezetett be, majd elkezdődtek a hadműveletek. Oroszországi útját is félbeszakította, hogy részt vegyen a művelet irányításában.
A harcokban legalább 7 katona és rendőrtiszt is életét vesztette ugyanakkor.

"Bárki aki fegyvert tart a kezében, erőszakos módon konfrontálódik a kormánnyal, annak megpecsételődik a sorsa. Hadd oldjuk meg végre Mindanao problémáját egyszer s mindenkorra." - mondta Duterte szerdán.

"Ha én azt gondolom, hogy meghalsz, akkor meg fogsz halni. Ha harcolsz ellenünk, meg fogsz halni. Ha nyíltan szembeszegülsz, meg fogsz halni. És ha ez azt jelenti, hogy sok embernek kell meghalnia, ám legyen. Így megy ez." - tette hozzá.

Forrás: RT News


Fordította: (SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. május 22., hétfő

Máris meg kell kezdeni az Európai Egyesült Államok létrehozását-Macron és a német külügyminiszter szerint



Nemrég iktatták be az újonnan megválasztott francia elnököt, Emmanuel Macront.
A német külügyminiszter máris javaslatot tett arra, hogy egy új együttműködés keretén belül Franciaországot mint szuverén országot meg kellene szüntetni.


Vasárnap beiktatták Franciaország új elnökét, Emmanuel Macront, aki május 7-én nyerte meg az elnökválasztást. Megválasztását követően azonnal kitudódott, hogy Macron első útja Németországba vezet, a német külügyminiszter azonban elmondta, mi a látogatás célja: a két ország együtt akarja előmozdítani az Európai Unió “reformját”, és Macron megválasztásának idejére a németek már el is készültek a javaslattal, amit az új francia elnök alá kell írjon.

A Der Spiegel német lap szerint Sigmar Gabriel előállt egy dokumentummal, amit az 1963-ban Franciaország és Németország által kötött Elysée-szerződéshez hasonló jelentőségű projektnek tartanak, és a két ország közti integráció fokozásával megkezdené az Európai Unió reformját.


A német külügyminiszter szombaton azt mondta, a dokumentum a „gazdasági és külpolitikai együttműködés” kiterjesztését jelenti. Elmondása szerint létrehoznának az Európai Bizottságban egy újabb biztosi posztot, ahová Franciaország és Németország rotációs alapon delegálna képviselőt, és ugyanezt a sémát alkalmazni akarják a Nemzetközi Valutaalap és más nemzetközi szervezetek keretén belül is.

A külügyminiszter által kommentált tervezet egy korábban kezdeményezett program megvalósításának első lépése, miszerint

Franciaország és Németország egyetlen államszervezetben egyesülne, és szuverén államként mindkét ország megszűnne létezni, ezzel kész tény elé állítva az Európai Unió többi tagállamát.

A TVP info tavaly június 27-én hozzájutott egy dokumentumhoz, amin a francia és német külügyminiszter aláírása szerepel, és olyan lépések sorozatát javasolja, melyek eredményeként kezdetben Franciaország és Németország egyetlen államalakulatban egyesülne.
A tervezet részét képezi egy közös európai titkosszolgálat létrehozása, ami szintén a német és francia szakszolgálatok integrálásával venné kezdetét. Létrehoznának emellett egy európai polgári védelmi erőt, és harmonizálnák az egyes országokban jelenleg még eltérő büntetőjogot. A TVP info szerint a dokumentum egy ultimátum, amit Párizs és Berlin együtt adott az Európai Unió valamennyi országának: idővel az EU minden tagállamának csatlakoznia kell ehhez az új föderációhoz, ami a jelenlegi európai államok teljes felszámolását jelenti. Ebbe az irányba tett lépést jelent az Elysée-szerződés 2.0, amit a németek nemsokára aláíratnak az újonnan megválasztott francia elnökkel.

A tavaly júniusban nyilvánosságra jutott dokumentum szerint a résztvevő országok nem rendelkezhetnének saját hadsereggel, különálló büntetőjoggal vagy különböző adórendszerrel, emellett nem lehetne saját fizetőeszközük sem.

Magyarországra vonatkozóan ez a honvédség és a katonai titkosszolgálatok feloszlatását, a magyar törvények felszámolását, és a forint eltörlését jelentené. Amennyiben a német-francia integráció ilyen fokú mélyítése magvalósul, Magyarországnak két választása marad; részévé válik az Európai Egyesült Államoknak – és ezzel a magyar államiság megszűnik létezni – vagy kilépünk az Európai Unióból.

Februárban a német, olasz, francia és luxemburgi parlament egy nyílt levelet tett közzé, amiben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását. 

A La Stampa olasz napilapban közölt nyílt levélen szerepel a négy ország parlamentjei elnökeinek aláírása, így ez egy valóban hiteles dokumentum, azt jelenti, hogy a választott képviselők elkötelezettek saját országaik felszámolása iránt. Amennyiben Magyarország az úgynevezett „kétsebességes Európa” keretén belül marad az Európai Unió tagállama, ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy állandó nyomásnak lenne kitéve, és az Európai Egyesült Államokba beintegrálódás az uniós tagság kizárólagos jövőképévé válna.

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók

Értesülj az új bejegyzésekről emailben!

Translate This Blog